Szabályzat
A vendégeknek és tagoknak a következő előírásokat kötelezően be kell tartani! Ellenkező esetben kitiltjuk az illetőt.
Vendégekre és Tagokra vonatkozó szabályok:
Mivel a vendégeknek elég kevés lehetőséget adunk a portál életébe való beleszólásra, csak néhány szabály vonatkozik rájuk, amiket persze a tagoknak is be kell tartaniuk. Ezek a korlátozások a hírek, cikkek, linkek és képek beküldésére vonatkoznak. Ha valaki valamit be szeretne küldeni, akkor vegye figyelembe azt, hogy ez egy Linux-szal, nyílt forráskóddal és ezzel ismerkedőkkel foglalkozó portál! Tehát a beküldött tartalomnak ezekhez köze kell hogy legyen valamilyen módon! Tagoknak egy figyelmezetetés után kizárás jár pornográf, vagy egyéb etikátlan tartalom beküldéséért. Kérem, hogy ezt a vendégek se tegyék! Tehát összefoglalva a beküldött tartalom kizárólag Linux-szal kapcsolatban lévő dolog legyen!
Tagokra vonatkozó szabályok:
Minden tagnak kötelező az általános etikai normáknak megfelelően megnyilvánulni, mind a fórumon, mind az üzenőfalon. Kizárólag normális és kultúrált hangnemet engedünk meg. Egy figyelmeztetés után már kizárás jár. Igyekezzen kerülni a káromkodásokat és az emberi kommunikációhoz nem illő hangnemet! Esetleges politikai kérdések felmerülése esetén tartózkodjon kinyilvánítani politikai hovatartozását és ne hozzon fel ilyen jellegű kérdéseket/témákat! A fórumon tilos csatolt állományként pornográf, vagy egyéb etikátlan tartalmat megosztani. Az üzenőfalat ne használjuk fórum-topikként! Az üzenőfal csak rövid megszólalások és köszöntések esetleg rövid bejelentések színtere legyen!
Ha egy kezdő felhasználó kérdést tesz fel a fórumon, tilos elküldeni Google-használatra / melegebb éghajlatra. Kérdésére igyekezzünk megfelelő választ adni, ha mi sem értünk a témához, forrást biztosítani neki (link), amiből megtudhatja a választ.
Remélem mindenki elfogadja ezeket a feltételeket. Ha valaki valamivel még kiegészítené, az jelezze a fórumban! Nem láttam teljesen szükségesnek ennek a szabályzatnak a létrehozását, de nem szeretnék abba a hibába esni, mint sok fórum. Eddig is betartotta mindenki a szabályokat, de jobb ezt írásban is rögzíteni az esetleges félreértések elkerülése végett...
A tartalommal kapcsolatos hibajelentéseket kizárólag [ezen] az oldalon fogadjuk, minden egyéb közlési módot a javítás elvégzése után törlünk a felesleges információszemét elkerülése végett.
Köszönettel,
Makay József
2010.05.31.
|
:D ez jó megnézzük
09/09/2010 08:37
Már írtam kis szösszenetet a blogomban. 386-os!!! Talán menni fog nálad is. É...
08/09/2010 22:55
Ha jól értem live dvd? Kiderülhet live rendszeren, hogy mennyire támogatja a ...
08/09/2010 22:19
Dork
08/09/2010 19:01
a komplementerbe ;)
08/09/2010 18:25