 Az Intel és a Nokia összegyúrja eddig egymástól teljesen függetlenül fejlesztett Linux-alapú operációs rendszerét, a Moblint és a Maemót – jelentette be a két gyártó tegnap a barcelonai Mobile World Congress (MWC) szakkiállításon.
„Felismerték, hogy csak nagyobb léptékre váltva győzhetik le a Microsoftot, a Google-t és az Apple-t, ha több eszközre viszik el a platformot. De azt még nem látják, hogy nemcsak ez a fontos, hanem az is, hogy a felhasználóknak tetsző terméket készítsenek. A méhek nem a legnagyobb kertet keresik, hanem a legszebb virágokat” – kommentálta a bejelentést a helyszínen a Reuters tudósítójának egy szakértő.
A MeeGo névre keresztelt operációs rendszer nyílt forráskódú lesz, fejlesztését – ahogy eddig a Moblinét is – a Linux Alapítvány koordinálja. A projektet szponzoráló Intel és Nokia azt reméli, hogy a platformot egy sor hordozható eszközön, köztük netbookokon, tábla PC-ken, okostelefonokon, szórakoztatóelektronikai készülékeken és autós rendszerekben is használják majd.
A teljes cikk itt olvasható.
|
Nem hiszek a mesékben,hazai :| poltikusk meg nagyobb mesemondók, mint Benedek...
03/09/2010 21:25
Jah, ha nem konkrétan a beszerzésre akkor az oktatásra, bevezetésre, karbanta...
03/09/2010 13:28
Le lehet szedni (a QuickTime-ot), de kétlem, hogy bárki is megtenné.
03/09/2010 10:19
No persze almára alapból ott a QuickTime. Leszedhetetlen, mint Windowsról az ...
03/09/2010 09:58
neo +1 brtkr hát inkább flash-re ott is sok a biztonsági hiba...
03/09/2010 07:03